Mi is az a Search123?
A Search123 (avagy Search-123) egy olyan nemkívánatos program, amely a böngészőeltérítők kategóriájába tartozik. Érdemes óvatosnak lennünk, hiszen ez a program akár egy hasznos szoftvernek is tűnhet, amellyel keresni tudunk az interneten, de ha nem szeretnénk módosított keresési találatokba vagy váratlan átirányításokba ütközni, amelyek ismeretlen weblapokra vezetnek, akkor tanácsos elkerülünk a használatát. Fontos azt is megemlíteni, hogy ez a keresőmotor az úgynevezett „bundling” terjesztési módszert alkalmazza, ami azt jelenti, hogy akár a program szándékos letöltése nélkül is megjelenhet a számítógépeden. Ha már a rendszerbe jutott, akkor lehetősége nyílik módosítani a rendszerbeállításokat és ezáltal átirányíthat a saját partnerweboldalaira. Leggyakrabban az fordul elő, hogy a program módosítja a kezdőlapokat, az alapértelmezett keresőmotort, illetve az újonnan nyitott lapok tartalmát és más rendszerbeállításokat. Mindemellett előfordulhat az is, hogy böngészés közben folyamatosan az Asztalon megjelenő reklámokkal zavar meg. Vigyázzon, ne hagyja figyelmen kívül ezeket a reklámokat, hiszen egészen addig nem tűnnek el, míg ezt a böngészőeltérítő kártevőt el nem távolítja a számítógépről! Ez az amit erősen ajánlunk mindazoknak, akik ezzel a programmal állnak szemben. A kártevő eltávolításának és ezáltal az átirányításoktól mentes, biztonságos böngészés elérésének a legegyszerűbb módja az, ha letöltjük a FortectIntego legújabb változatát, vagy más népszerű antispyware programot. Természetesen frissítsük a programot az elérhető legfrissebb verzióra, és futtassunk egy teljes rendszerellenőrzést, hogy megtaláljuk az összes gyanús tartalmat, beleértve azokat is, melyek a Search123 vírushoz tartoznak.

Hogyan képes a Search123 eltéríteni a böngészőmet?
Manapság rengeteg letöltéseket tartalmazó weboldal ajánl nekünk „jogszerű és vírusmentes” jelzővel ellátott telepíthető programokat. Ilyen célokra könnyedén használható például a download.com, a softonic.com és a soft32.com is. Ugyanakkor teljesen mindegy, hogy mennyire tűnik megbízhatónak egy letöltéseket tartalmazó weboldal, óvatosnak kell lennünk minden esetben, mert rengeteg kockázattal járó letöltés létezik, melyeken keresztül ezek a vírusok terjedhetnek. Érdemes odafigyelni telepítéskor, mert előfordulhat, hogy a számunkra szükséges program mellett további tartalmakat is telepítünk, amelyek megváltoztathatják a számítógépünk beállításait is, és ezáltal különböző problémákhoz vezethetnek. Ezek az ingyenes programok adware-eket, böngészőeltérítőket és más kéretlen programokat tartalmazhatnak. Ide sorolandó a Search123 is. Ahhoz, hogy ezeket a böngészős bővítményeket elkerüljük, érdemes egyéni vagy haladó telepítési módot választani a freeware programok esetében. Győződjünk meg arról, hogy minden olyan előre bejelölt lehetőségnél a töröljük a jelölést, amely arra utal, hogy további tartalmakat telepítene, vagy módosítaná az alapértelmezett kezdőlapot/keresőmotort. Ha a Search123 átirányító vírus már beszivárgott számítógépébe, biztos lehet benne, hogy a böngészési tevékenységeit megfigyelik, így a vírus a partnerweboldalaira irányíthat át, lelassíthatja a böngészőt és más hasonló kéretlen folyamatokat indíthat. Ezért azt javasoljuk, hogy távolítsa el a Search123-at a számítógépéről.
Hogyan távolítsuk el a Search123 vírust?
Ha úgy gondolja, hogy a Search123 akarata ellenére már beszivárgott számítógépébe, mielőbb lásson hozzá az eltávolításhoz. Ellenkező esetben rákényszerülhet, hogy gyanús vagy akár rosszindulatú weboldalakra látogasson el. A böngészőeltérítő eltávolításához a következő lépéseket javasoljuk:
Segített ez az útmutató?
Legyen az első hozzászóló