Megbízható az Advanced Mac Cleaner?

Az Advanced Mac Cleaner vírus már sok kérdést felvetett a különböző fórumokon, úgy tűnik, hogy sokan próbálják kideríteni, hogy megbízható programról, vagy átverésről van-e szó. A PCVARK által fejlesztett szoftver potenciálisan kéretlen programként működik, egyáltalán nem tűnik megbízhatónak. Számos elégedetlen felhasználó nevezi átverésnek a Advanced Mac Cleanert, amelyet eltávolítani is nehéz.
Meglátogattuk a program honlapját, hogy lássuk, a fejlesztők miket állítanak róla. Kiderült, hogy az Advanced Mac Cleanert „fejlett technológiát használó” szoftverként említik, amelyet az ipar szakértői készítettek, akik már 32 éve ugyanazokon a projekteken dolgoznak. A szoftver állítólag megtisztítja a merevlemezeket, eltávolítja a felesleges alkalmazásokat, valamint segíti a fájlok rendszerezésében is, hogy megszabadulhassunk a duplikált és szükségtelen fájloktól.
Mindez persze nagyon jól hangzik, de nem érdemes elhinni. Más ingyenes programok is hirdetik az Advanced Mac Cleanert, ezért előfordulhat, hogy valamilyen internetről letöltött harmadik fél szoftverének telepítése után is felbukkan a számítógépben ez a kétes program.
Az Advanced Mac Cleaner „ellenőrzi” a rendszert, majd jellemzően több ezer hibáról jelent – ne siesse el a „hibák” javítását. Fontos, hogy a legtöbb ilyen hiba nem valódi, céljuk csak az, hogy rávegyék a felhasználót az Advanced Mac Cleaner teljes verziójának megvásárlására.
Ez pedig egy igen tisztességtelen módszer, már csak ezért sem ajánlott az Advanced Mac Cleaner használata. A szoftver 39,95 eurót kér a licencelt változatért, és a Sticky Password nevű program megvásárlására is megpróbálja rávenni a felhasználót. Azt javasoljuk, hogy távolítsa el a Advanced Mac Cleanert egy megbízható antimalware szoftver segítségével – például: MalwarebytesMalwarebytes.

Hogyan jutott a rendszerbe a Advanced Mac Cleaner?
Sok Mac-felhasználó úgy gondolja, hogy készülékük ellenáll a számítógépes vírusoknak. Sajnos ez nem igaz: a csalók és a malware-fejlesztők ezt a területet is egyre erősebben ostromolják. Manapság számos Advanced Mac Cleanerhez hasonló kétes program bejuthat a Mac rendszerekbe más, az App Store-ban nem szereplő ingyenes alkalmazások telepítésével.
Nagyon fontos tehát, hogy a telepítőkben mindig az egyéni/custom (vagy haladó/advanced stb.) telepítési módot kell választani, mert gyakran csak így utasíthatók el a telepítőkhöz mellékelt kéretlen programok.
Hogyan távolítható el az Advanced Mac Cleaner a Mac OS X-ről?
Ha az ön számítógépébe is bejutott az „Advanced Mac Cleaner vírus”, azt javasoljuk, hogy szabaduljon meg tőle automatikus módszerrel. Ehhez érdemes egy általunk javasolt antimalware szoftvert használnia. Mindazonáltal akár kézzel is eltávolíthatja az Advanced Mac Cleanert, ehhez figyelmesen olvassa el eltávolítási útmutatónkat. Ha az Advanced Mac Cleaner eltávolítása valamilyen okból sikertelen, küldjön üzenetet támogatási csapatunknak.
Érdemes lehet átnézni a jelenlegi lap alján található hozzászólási szakaszt is: hasznos hozzászólásokat találhat más Mac-felhasználóktól, akiknek szintén „volt szerencséjük” a programhoz.
Hasznos volt ez az útmutató?
Legyen az első hozzászóló