Ugrás a tartalomra

Ugnius Kiguolis

A vezető elme

Ugnius Kiguolis bemutatkozása Ugnius Kiguolis egy hivatásos malware-elemző, aki emellett az avirus alapítója és tulajdonosa is. Jelenleg ő tölti be a főszerkesztő szerepét is. Ugnius 2004-ben hozta létre az avirus.hu-t azzal a céllal, hogy tudatosabbá tegye az internetezőket az internetes bűnözés témakörében. Ebben az időben a legtöbben alig foglalkoztak az antivírus szoftverekkel és a biztonságos böngészési szokásokkal. A weboldal jelenlegi változata Ugnius folyamatos új ötleteinek és kemény munkájának eredménye, amelyeket mindig is az motivált, hogy az internetezők a lehető leggyorsabban elérhessék a legfrissebb víruseltávolítási útmutatókat és technológiai híreket. Mindazonáltal Ugnius hangsúlyozza, hogy nem ért volna el ilyen eredményeket elhivatott csapata nélkül. Mostanra ők azok, akik összeállítják a legújabb és legfontosabb biztonsági híreket, antivírus- és antispyware-ismertetőket, valamint malware-eltávolítási útmutatókat. Sikeres csapatvezetőként szüntelenül megosztja véleményét és meglátásait az avirus csapatával. Ugnius már több mint 20 éve dolgozik az informatikai iparban, és mottója – nem meglepően – a következő: „a tudás határtalan”. Mikor nem a legfrissebb malware-mintákat elemzi, vagy nem a támadások elleni leghatékonyabb védelmi módszereket keresi, órákat tölt a legújabb technológiai és tudományos hírek böngészésével. Mesterséges intelligencia, elektromos autók, és természetesen az informatikai biztonság – csak néhány kedvelt témakörei közül. Igazi számítógépguru, ennek ellenére társaságkedvelő ember, aki nagyra értékeli a családjával és barátaival töltött időt. Kedveli továbbá az utazást és a különleges ételeket is.

Adware, Vírusok

EZDownloader

Mi az az EZDownloader? AZ EZDownloader egy letöltőprogram, amivel a letöltés mellett FLV-ből MPEG-be, AVI-ba és MP3-ba alakíthatjuk a videókat. A legtöbb antimalware azonban

Ugnius Kiguolis

Adware, Vírusok

Zombie News adware

Mi az a Zombie News? Ön is tart a zombiinvázióktól? Ha igen, könnyen bedőlhet a Zombie News appnak, amely elvileg időben szól az esetleges

Ugnius Kiguolis

Adware, Vírusok

OtShot

Az OtShot egy potenciálisan kéretlen program, amely freeware és shareware programok mellékleteként juthat a rendszerbe. Habár letölthető a hivatalos weboldaláról is mint digitális fotók

Ugnius Kiguolis

Adware, Vírusok

MediaGet eszköztár

A MediaGet eszköztár egy potenciálisan kéretlen program és adware, amelyet érdemes elkerülni, méghozzá több okból is. A legfontosabb, amiért nem tanácsos használni az, hogy

Ugnius Kiguolis

Adware, Vírusok

Vuze eszköztár

A Vuze Toolbar egy látszólag hasznos böngészőkiegészítő: gyorsikonokat készíthetünk vele és gyors elérést biztosít a kedvenc közösségi weboldalainkhoz. Ha a rendszerbe jut, alaposan befészkeli

Ugnius Kiguolis

Böngészőkiegészítők, Vírusok

Mocaflix

A Mocaflix (felbukkanhat Websearch.mocaflix.com néven is) egy bosszantó keresőmotor, amely kéretlen átirányításaival komoly káoszt okozhat a böngészőkben. Nem egy igazán veszélyes cyberfertőzésről van szó,

Ugnius Kiguolis

Adware, Vírusok

DealPly virus

A DealPly vírus egy potenciálisan kéretlen alkalmazás, pontosabban egy adware. Azért kapta meg az adware bélyeget, mert félrevezető terjesztési módot használ, bejutás után pedig

Ugnius Kiguolis

Böngészőkiegészítők, Vírusok

Awesomehp.com

Az Awesomehp.com egy újabb olyan keresőmotor, amely könnyűszerrel átveszi az irányítást a kezdőlapok és az alapértelmezett keresőmotorok felett anélkül, hogy ezekről tájékoztatást adna. Ennek

Ugnius Kiguolis

Böngészőkiegészítők, Vírusok

Search.snapdo.com

A Search.snapdo.com egy keresőmotor, amelyet érdemes elkerülni, hasonlóan a hírhedt snap.do-hoz. A fő ok, amiért NEM érdemes ezt a weboldalt használni a kereséseinkhez az,

Ugnius Kiguolis

Adware, Vírusok

FLV Player

Az FLV Player egy videokonvertáló, amelyet rosszindulatú módszerekkel próbálnak terjeszteni. Ezek általában olyan további programokon alapulnak, amelyek az internetről ingyenesen beszerezhetőek. Ha a rendszerbe

Ugnius Kiguolis

Adware, Vírusok

BlockAndSurf adware

A BlockAndSurf egy potenciálisan kéretlen program, amely nemrégiben kezdett terjedni és ezzel kéretlen folyamatokat indítani. Többek között a YoutubeAdBlocker és a Fast Free Converter

Ugnius Kiguolis

Tolvajló programok, Vírusok

Windows Accelerator Pro

A Windows Accelerator Pro egy veszélyes program, amely valódi vírusirtókat utánoz. A bejutást követően különböző problémákról szóló hamis értesítéseket kezd megjeleníteni. A problémák természetesen

Ugnius Kiguolis

Adware, Vírusok

Jollywallet

A Jollywallet egy potenciálisan kéretlen program, amely böngészős bővítmény formájában terjed. Az esetek többségében freeware és shareware programok mellé csomagolva jut a rendszerbe, majd

Ugnius Kiguolis

Adware, Vírusok

ViewPassword hirdetések

Az 'Ads by ViewPassword' feliratú hirdetések megjelenése azt jelenti, hogy számítógépét potenciálisan kéretlen program, pontosabban adware fertőzte meg. A program más programok „ingyenes mellékleteként”

Ugnius Kiguolis
Avirus.hu
Adatvédelmi beállítások

Sütiket használunk az élmény javítására és a forgalom elemzésére. Egyes sütik beágyazott tartalmakat, például videókat és közösségi bejegyzéseket tesznek lehetővé. Válassza ki, mit engedélyez — ezt bármikor módosíthatja.