Miért kell óvintézkedni a .Cerber2 vírus ellen?
A ransomware vírusok továbbra is folyamatosan fejlődnek, egyre komplexebbek és egyre veszélyesebbek – ezt jól példázza a .Cerber2 vírus is. Nem is olyan régen bukkant fel az első Cerber ransomware, amely az áldozatok fájljait és bankszámláját célozta meg. A biztonsági szakértők azonban nemrégiben új változatról értesültek, amely amellett, hogy új kiterjesztést használ a titkosított fájlok jelölésére, más szempontokból is eltér az első Cerbertől. Ezek az újdonságok nem csak a szoftver kódját érintik, habár ez is jelentős módosításokon esett át. A változtatások az áldozatok számára is láthatók. Azok az áldozatok, akiket korábban a Cerber első változata is megfertőzött, talán észre sem veszik, hogy a Cerber 2 kötődik a korábbi fertőzéshez. Számos szakértő az új kiterjesztés szerint hivatkozik a fertőzésre: .Cerber2. Ahogyan ez sejthető is, az új verzió nem kevésbé veszélytelen, mint a korábbi ransomware (inkább veszélyesebb). Ha ön is az áldozatok között van, és megoldást keres, ebből a bejegyzésből megtudhatja, hogyan távolíthatja el a .Cerber2 kiterjesztés vírust anélkül, hogy további károkat okozna. Ne feledje, hogy az olyan megbízható antivírusok, mint a FortectIntego is, gyors segítséget jelenthetnek.

A .Cerber2 vírus az Anka nevű gyerekjátékból származó manga stílusú ikont használ, de ez persze a későbbi verziókban változhat. Azt is ki kell emelnünk, hogy a .Cerber kiterjesztést az új .Cerber2 váltotta le. Ez a kiterjesztés látható minden fertőzött fájlon, ha most találkozik először ransomware vírussal, talán meglepő lehet. A támadók azonban pont erre számítanak: a számítógép háttérképét egy pixeles üzenetre cserélik, amely leírja, hogy mi történt a számítógéppel, és egy „egyszerű” megoldást is javasolj. Mindössze egy visszafejtő kulcsra van szükség. A probléma az, hogy ez csak a vírus fejlesztőitől szerezhető be, méghozzá jelentős méretű összegért. Ne próbálja meg kifizetni a váltságdíjat. Ez csak pénzének elvesztéséhez vezetne, a fájlok visszaállítását semmi és senki nem garantálja. Fontos megjegyeznünk azt is, hogy a korábbi változat pusztításának visszafordításához kiadd Cerber Decryptor az új vírus ellen már nem működik. Ez azt jelenti, hogy csak a .Cerber2 eltávolítására van lehetőség.
Hogyan védhetők meg az adatok a ransomware-rel szemben?
Számos programot, alkalmazást és eszközt találhat, amelyek kártékony malware-vírusokkal szemben kínálnak védelmet. A probléma az, hogy egyetlen program sem képes minden esetben kivédeni a .Cerber2 bejutását. Nagyon fontos tehát, hogy szánjon időt személyes adatainak biztonságba helyezésére. Ez az extra óvintézkedés biztonsági másolatok elkészítését jelenti. A másolatokat helyezze külső adathordozóra, például pendrive-ra. A lényeg az, hogy az adathordozót a számítógépről és az internetről lecsatlakoztatva tárolja. Ne feledje, hogy addig nem szabad a fájlok visszaállításával próbálkoznia, amíg a vírus a rendszerben van. Először törölje a .Cerber2-t, csak ezután kezdjen hozzá a visszaállításhoz. Ha nem volt ideje biztonsági másolatokat készíteni, néhány fájlt talán megmenthet a következő programok segítségével: PhotoRec, R-Studio és Kaspersky virus-fighting utilities.
How can you safely remove .Cerber2 from your computer?
Since we have already made clear, there is no way of decrypting the locked files without paying the hackers, perhaps the only option you are left with is to remove .Cerber2 extension virus from your computer and wait for the decryption key to be invented. Do not rush to the elimination head-first, though. You need professional tools to help you safely delete .Cerber2 from your computer without facing more serious consequences. Some of the best software options you can choose from are presented below. Please note that the manual .Cerber2 removal instructions you may notice added to the end of this article are only for the situations when your antivirus utility cannot initiate, and you need some additional help to decontaminate the virus. Do not try using these instructions for the full ransomware elimination.
Hasznos volt ez az útmutató?
Legyen az első hozzászóló