Az internetre kerültek Mikaela Hoover meztelen képei a Fappening 2018 során

A Fappening 2018-ban folytatódik: A legújabb áldozat Mikaela Hoover

Majdnem négy évvel a Fappening és Celebgate néven elhíresült botrány után a hackerek továbbra is sikeresen törik fel hírességek iCloud-fiókjait, majd az áldozatok meztelen képeivel árasztják el az internetet. Múlt héten Mikaela Hoover vált a Fappening 2018 második áldozatává.

A 33 éves színésznő, aki leginkább a Galaxis őrzői című filmről ismert mint Nova Prime asszisztense, már felvette a kapcsolatot a Los Angelesi rendőrséggel a támadás kapcsán. A támadók közel 40.000 személyes fotóhoz és videóhoz férhettek hozzá, melyek közül néhányon a színésznő ruha nélkül látható. A TMZ beszámolója szerint 119 darab Hoovert meztelenül ábrázoló kép került fel a Fappening weboldalára.

Hoover nem igazán nyilatkozott az esetről, de a rendőri vizsgálatról szóló hírek alapján a történet igaz.

A hackerek nem terveznek megállni

A 2014 és 2017 közötti első két jelentős Fappening-hullámért felelős négy hackert már letartóztatták, de társaik 2018-ban is támadásokat indítanak a hírességek ellen.

Az első iCloud-hack 2014-ben történt, melynek talán legjelentősebb áldozata az Oscar-díjas Jennifer Lawrence.

Ezt követően a támadók szünetet tartottak, majd 2017-ben visszatértek olyan hírességek képeivel, mint Kate Upton, Miley Cyrus, Amanda Seyfried, Kristen Stewart, Dakota Johnson, Faye Brookes, Nicole Scherzinger, Maria Kanellis, Anne Hathaway, Charissa Thompson és a frissen feltört Mikaela Hoover. A legtöbb meztelen kép a 4chan képmegosztóra, a Redditre, a Twitterre és más médiaoldalakra került fel.

Az iCloud-fiókok továbbra is sebezhetők

A Fappening nem új jelenség, ezért a szakértők ezúttal nem részletezték magát a feltörést. Ennek ellenére szeretnénk mindenkit emlékeztetni, hogy az eset iCloud-fiókokhoz fűződik. A támadók célzott adathalász kísérletekkel jutottak az iCloud-fiókokba, majd minden tárolt információt közzétettek.

A szakértők szerint a legtöbb esetben a képek olyan Apple-készülékekről származtak, amelyeken be volt kapcsolva a képek és videók automatikus feltöltése. A funkció kikapcsolható, de bizonyára az adatvesztés kockázata miatt a legtöbben ezt nem teszik meg.

Az FBI megerősítette, hogy négy gyanúsítottat tartóztattak le a hírességek iCloud-fiókjainak feltörése és a személyes fotók megosztása miatt. Mindegyikük ítélete 9–18 hónapos börtönbüntetés, de ez egyáltalán nem vette el társaik kedvét az iCloud támadásától.

Védje meg iCloud-fiókját

Teljes mértékben működő védelem egyelőre nem létezik a Fappeninggel szemben. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a legtöbb híresség fiókjához adathalászat útján jutottak hozzá. A potenciális áldozatoknak adathalász e-mailt küldtek, amelyekben a támadók az Apple biztonsági részlegének adják ki magukat és arra kérik a címzettet, hogy személyes adataik megadásával azonosítsák magukat.

Nagyon fontos tehát ellenőrizni a beérkező levelek hitelességét. Az Apple Security Department tényleg küldhet megerősítési kéréseket az Apple-készülékek felhasználóinak, de ezekben az üzenetekben nincs nyelvtani hiba vagy elgépelés. A valódi üzenetek új eszközről történő bejelentkezés megerősítését kérik, tehát ha ön nem jelentkezett be új eszközön, jelentse az e-mailt spamként. Jó ötlet egy megbízható antispyware program telepítése is.

A szerzőről
Linas Kiguolis
Linas Kiguolis

A malware-ek, vírusok és spyware-ek eltávolításának és elhárításának szakértője.

Üzenet neki: Linas Kiguolis
A vállalatról: Esolutions

Olvassa más nyelveken
Fájlok
Szoftverek
Összehasonlítás