A zsarolóvírusok eltávolítása

írta: Jake Doevan - - frissítve | Típus: Ransomware

A ransomware azaz zsarolóvírus egy olyan kártékony szoftver (malware), amely blokkolja az áldozat hozzáférését a számítógéphez, és az okozott károk visszafordításáért váltságdíjat követel. A váltságdíj összege, valamint az, hogy pontosan miért is kell fizetni az adott vírustól függ.

Bizonyos zsarolóvírusok azt állítják, hogy a fizetéssel elkerülhető valamilyen állami szerv (FBI vagy helyi ügynökség) komolyabb szankciója, más változatok pedig azt, hogy a vírus által titkosított fájlok csak így menthetők meg.

A ransomware paraziták emellett képesek lehetnek az áldozat érzékeny személyes adatainak megszerzésére, a védelmi szoftverek (antivírus, antispyware stb.) leállítására, megtévesztő értesítések megjelenítésére és más kéretlen tevékenységekre is. A malwaretípus első képviselői Oroszországban jelentek meg, de azóta a világ minden táján felbukkantak.

A zsarolóvírusok eltávolítása

A ransomware paraziták típusai

Számos ransomware próbálja különböző módszerekkel rávenni az áldozatokat a fizetésre. Bejegyzésünk megírása idején három típust különböztethetünk meg:

Fájltitkosító ransomware. Ez a ransomware változat főként trójai vírusok segítségével terjed. A rendszerbe jutva megkeresi és titkosítja a személyes fájlokat. Ezek közé tartoznak általában a fotók, a zenék, a videók, a képek, az üzleti adatok és más olyan fájlok is, amelyeket az áldozat sűrűn használ. A titkosítást követően a zsarolóvírus óriási értesítést jelenít meg, amely azt állítja, hogy az adatok visszaállításának egyetlen módja a váltságdíj kifizetése. A helyzet az, hogy ez tényleg igaz, a legtöbb ilyen malware a biztonsági másolatokat (árnyékmásolatokat) is titkosítja.

Nem titkosító ransomware. Ez a ransomware-típus a teljes rendszert lezárja, és kitalált „büntetés” megfizetésére próbálja rávenni az áldozatot. Ehhez valamilyen állami szerv üzenetének adja ki magát, például az FBI-nak, a rendőrségnek és így tovább. Amint a rendszerbe jut, megkeresi az illegális fájlokat, például az illegális másolatokat vagy a pornográf tartalmakat. Ezt követően a vírus lezárja a rendszert és látszólag állami szervtől származó figyelmeztetést jelenít meg. A rendszer átvizsgálása során megtalált fájlokat mind bizonyítékként sorolja fel. Tájékoztatja az áldozatot továbbá arról, hogy ha nem fizeti ki a követelt büntetést, akár börtönbe is kerülhet.

Böngészőlezáró ransomware. Ez a ransomware-változat nem fertőzi meg a teljes rendszert. Egy javascript segítségével egyszerűen blokkolja a böngészőket, és figyelmeztetőüzenetet jelenít meg. A megtévesztő üzenet nagyon hasonlít a nem titkosító ransomware-ek által megjelenített típusokhoz. Többnyire illegális tevékenységeket sorol fel, és a börtönbüntetés elkerülése érdekében büntetés megfigyelését kéri. Az ilyen ransomware-eknek természetesen semmi közük sem az FBI-hoz, sem az Europolhoz, sem más hivatalos szervezethez.

A zsarolóvírusok eltávolítása

Mit okoznak a ransomware-ek?

  • A ransomware vírusok titkosíthatják az áldozat adatait, például az üzleti dokumentumokat, a videókat és a fotókat is. Ezt követően a fájlok visszaállításáért cserébe váltságdíjat követelnek.
  • Az ilyen vírusok előre meghatározott dokumentumokat, multimédiás fájlokat és más fontos adatokat pusztíthatnak el. Természetesen akár elengedhetetlen rendszerkomponenseket vagy más szoftverek fontos elemeit is törölhetik.
  • A zsarolóvírusok emellett képesek lehetnek felhasználónevek, jelszavak, értékes dokumentumok, személyazonossági információk és más érzékeny adatok eltulajdonítására is. Az adatokat az interneten keresztül távoli szerverre továbbítják.
  • Ransomware-fertőzés esetén a rendszer szinte teljesen használhatatlanná válhat. Az ilyen fenyegetések a rendszer általános teljesítményét is ronthatják.
  • A ransomware-ek és a crypto-ransomware-ek pillanatok alatt leállíthatják az antivírus, antispyware és más biztonsági programokat, lerombolva ezzel az alapvető rendszervédelmet.
  • A ransomware-eknek természetesen nincs beépített eltávolítási funkciójuk. A hozzájuk tartozó folyamatokat, fájlokat és egyéb elemeket is elrejtik, hogy még nehezebbé tegyék az eltávolítást.

Egyértelmű, hogy a ransomware-ek nagyon veszélyesek. Habár saját magukat nem terjesztik, a megtámadott rendszerben komoly problémákat okozhatnak. Elengedhetetlen adatokat tehetnek hozzáférhetetlenné, a teljes rendszert működésképtelenné tehetik, sőt, személyes adatokat tulajdoníthatnak el. Nagyon fontos, hogy NE fizesse ki a követelt váltságdíjat, mert ez nem segít a fertőzés eltávolításában és az adatok visszaállításában.

A zsarolóvírusok eltávolítása

Terjesztési módszerek

A legtöbb ransomware parazita az áldozat tudta nélkül a rendszerbe juthat és működésbe léphet. A Windows, a Mac OS X és az Android operációs rendszereket is megtámadhatják. Két fő módon juthatnak a rendszerbe.

Trójai faló és más malware. A legtöbb ransomware parazita trójai vírus segítségével terjed. A Trojan.Lockscreennevű trójai az egyik leggyakrabban használt terjesztőprogram. A felhasználó tudta nélkül jutnak a rendszerbe, általában olyan e-mail üzenetek mellékleteként, amelyek látszólag megbízható feladótól, például az Amazontól, az eBay-től, banktól stb. származnak. Ha a felhasználót ráveszik a csatolmány letöltésére, a ransomware-t letöltő trójai a rendszerbe jut.

Megtévesztő felugró ablakok. A ransomware vírusok egy másik része megtévesztő felugró ablakokon keresztül terjed, illegális és megbízható weboldalakon egyaránt. Általában állítólagosan hiányzó frissítésekről tájékoztatnak, de előfordulnak olyan változatok is, amelyek a rendszer átvizsgálását és a vírusok eltávolítását ajánlják fel. A hirdetések megbízhatónak látszó neveket és logókat tartalmaznak, ezek még a tapasztaltabb felhasználókat is csőbe húzhatják.  

A zsarolóvírusok eltávolítása

A leghírhedtebb ransomware vírusok

Cryptolocker: tipikus ransomware, amely titkosítja az áldozat fájljait, majd a visszafejtéshez szükséges kulcsot pénzért kínálja fel. Működésbe lépéskor a parazita átvizsgálja a rendszert és blokkolja a legfontosabb fájlokat. Jellemzően üzleti dokumentumokat, képeket, videókat és más olyan fájlokat keres, amelyek elvesztése a felhasználót a fizetésre kényszeríthetik. Üzenetet is megjelenít, amelyek tájékoztatják az áldozatot arról, hogy a fájlok örökre elveszhetnek. Természetesen csak akkor, ha nem fizeti ki a váltságdíjat. 

FBI virus: a ransomware vírusok egy újabb tipikus példája. Nem a fájlokat blokkolja, hanem helyette az egész rendszert, majd megtévesztő üzenetet jelenít meg. Az üzenet általában azt állítja, hogy a felhasználó illegális tevékenységeket folytatott az interneten keresztül. Sorolhatja többek között pornográf tartalmak továbbítását, feltört alkalmazások letöltését stb. A vírus emellett börtönnel is fenyegetőzik, azt állítva, hogy az egyetlen alternatív út a büntetés kifizetése. Ezt követően az FBI vírus visszaadja a hozzáférést a rendszerhez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a rendszert mentes a kártékony programtól.

Your browser has been blocked. A böngészőlezáró ransomware-ek egy tökéletes példája. Scareware-nek is szokás nevezni, amely nem fertőzi meg a teljes rendszert. Ehelyett csak a böngészőket zárja le, és illegális weboldalak meglátogatása miatt követeli büntetés megfizetését. Ez a ransomware-ek legkevésbé agresszív fajtája, amely az adott böngésző leállításával egyszerűen hatástalanítható.

A zsarolóvírusok eltávolítása

A számítógép helyreállítása és a ransomware eltávolítása

A ransomware fertőzések kapcsán fontos, hogy ne fizesse ki a követelt összeget. Rengetegen vesztették így el pénzüket. Ne dőljön be az üzeneteknek sem, miszerint valamilyen állami szervvel van dolga. A vírus csak így próbálja rávenni az áldozatokat a fizetésre. A legtöbb antivírus és antispyware szoftver szerencsére könnyedén azonosítja és eltávolítja a ransomware-ek minden komponensét. A leghatékonyabb antispyware megoldások megtalálhatók minden ransomware leírásában és a Szoftver szekcióban is. 

Ha a rendszert blokkolja egy ransomware, ezért az antispyware programok sem működnek, próbálkozzon a következőkkel:

Ha az ajánlott szoftver nem állítja helyre a rendszert, kövesse ezeket a lépéseket:

  • Indítsa a számítógépet csökkentett módban és telepítse újra az antimalware-t;
  • Indítsa a számítógépet csökkentett mód parancssorral módban, és telepítse újra az antimalware-t;
  • Állítsa helyre a rendszer beállításait;
  • Tiltsa le a fertőzött böngészőt;
  • Használja a SpyHunter Spyware HelpDesk funkcióját;
  • Vegye fel a kapcsolatot az avirus ügyféltámogatásával a „Kérdezzen minket” menüponton keresztül. 

Legutóbb az adatbázishoz adott zsarolóvírusok

CryptoLocker kiirtása

A Cryptolocker egy veszélyes ransomware. A Cryptolocker egy veszélyes ransomware, egyértelműen azoknak a cyberbűnözöknek a műhelyből, aki az FBI vírusért, a Police Central e-crime Unit vírusért, a Department of Justice vírusért és még számos más kártevőért is felelősek.
Ransomware-ek Vírusok   Július 25, 2019

Információk frissítve: 2016-03-23

Olvassa más nyelveken

Fájlok
Zsarolóvírus-eltávolító szoftver
Összehasonlítás